Üdv, új tanév!
A Csengettyűben egy nagyon lelkes harmincfős csapat kezdi az évet.
A Kicsinyek Kórusát az alsó tagozaton tanulók majdnem fele, vagyis 50 kisdiák látogatja, akikből mindössze 8 adta fel év végére.
Őszi koncertezés
A Csengettyű, a Leánykar és az Ifjúsági Vegyeskar a kassai Veritas Házban ad koncertet a MÚZY fesztiválon.
Te is dáthás vagy?
Ebben az évben is összehozunk egy adventi műsort, hogy aztán az összdiákság több, mint harminc százaléka betegsége miatt lefújhassuk a koncerteket. Sebaj, majd jövőre! 🙂
Irány az országos!
Az Ifjúsági Vegyeskar Nagymihályban megnyeri a Mládež spieva regionális döntőjét. Idén sem akad kihívónk, így a zsűri standing ovationje kíséretében elfogadjuk a döntést, hogy ezt most már végig kell csinálni, irány az országos döntő. 🙂
A Kicsinyeknél is ezerrel megy a munka: már az elsősök is kapiskálják a csettintést, a harmadik-negyedik osztályosok pedig magabiztosan tudnak mindkét kezükkel csettinteni (Hej, Dunáról fúj a szél).
Nagyszombatban versenyzünk
Május elején a Mládež spieva nagyszombati országos döntőjében ezüstsávos minősítést és különdíjat énekeltünk ki magunkból.
A Kicsinyekkel már el tudjuk énekelni a „Baj van a részeg tengerésszel” című dalocskát 6 versszakkal és párcserés koreográfiával.
Júniusi sikerek
A Csengettyűben összeállítottunk egy ütős műsort, amely olyan lett, mint nagyikáink főztje – hét nyelven beszélt! Na jó, hét nyelven nem, de magyarul, szlovákul, angol, zulu és japán nyelven elég tűrhetően. 🙂
Ennél is nagyobb siker, hogy sikerül a mobilfüggők számát öt alá redukálnunk a tanév végére (mobilfüggő – állandó késztetése van egyszerre kottát olvasni és nyomogatni a mobil gombjait is). 🙂
A Kicsinyek már kenik-vágják a kánon éneklését két szólamban (Egy boszorka van; Zöld levél). A harmadikosok befogott füllel, a negyedikesek már vagányan tudnak kánont énekelni június végén.
Kedvenc népdalaink és műdalaink azok voltak, amelyekhez egy kis ugra-bugrát is megtanultunk. Megtanultunk icipici ujjacskákkal csettinteni (nem is hinné a felnőtt, hogy az mekkora koordinációt igényel egy hatévestől!). Tanév végére 15 népdalt tudunk fejből, c1 – d2 hangtartományban, magyarul, szlovákul és angolul.
Nyár Provence-ban
Tanévzáró után is van élet!
Június végére elkészülünk a Leánykar versenyműsorával is, amelyet a francia Riviérán (ennél jobb hely létezik-e egyáltalán nyárindítónak?) adunk elő, a Choral Events International Choir Competition and Festival-on.
Itt a Leánykar egy 3. helyezéssel, a Csengettyű pedig egy 8. díjjal lesz gazdagabb a profi nemzetközi mezőnyben.
Ezen kívül három Friendship hangversenyen szerepelünk, 20, 30 perces, illetve 1,5 órás műsorral. A francia út alatt összesen 15 művet adtunk elő, és meglátogatjuk Nizzát, Saint-Tropezt, Monacot és Torinot.
A legnagyobb sikerünk viszont az, hogy mindenki azt mondta: legyen folyt köv! 🙂
