Telkibányai kórustábor
Ennek az évnek is nagy lendülettel fogtunk neki! Sok tervünk volt, lelkes csapatok (Kicsinyek, Csengettyű, Leánykar, Ifjúsági Kórus) várták a szeptemberi kezdést. Már az előző tanév végén sokszor elhangzott a kérdés: „Az idén is lesz Telkibánya?” Bizony, lesz! – hangzott a válaszunk, és örömmel ismételtük sokadszorra is.
A telkibányai kórustáborban megint közel hetvenen voltunk! Hihetetlen, de ez a táborozás nekünk az adrenalin, a szerotonin és a többi olyan hormonok, amelyeknek köszönhetően az ember négy nap alatt rengeteget új ütemet tud megtanulni és megjegyezni.
Jótékonysági hangverseny
Szükség is volt a gyors, de alapos tanulásra, mert októberben már várt bennünket a ferencesek temploma, ahol Havasi Veronika, egykori kórustagunk, ma szólista, egy nem mindennapi jótékonysági hangversenyt szervezett.
A saját repertoárunkon kívül Veronikával közösen is énekelhettünk, de ami talán a legfontosabb, a közönség állótapssal köszönte meg a szereplésünket!
Adventi hangverseny
Novemberben gyorsított tempóban elkészítettük az adventi repertoárunkat. Immár hagyományosnak mondható a református templomban megtartott adventi hangversenyünk, ahol decemberben a legkisebbek is képviselték iskolánk énekkari tradícióját. A Kicsinyek Kórusa bájosan csilingelő hangon mutatkozott be a közönség előtt.
A 10-22 éves korosztály meg a tőle megszokott komolysággal és karácsonyi lelkülettel mutatta be az „Egy doboz bonbon” című összeállítását, a hagyományokhoz híven, a KGSzT tagjaival együtt.
Karácsonyi hangverseny
Az óév tartogatott számunkra még egy kihívást: az Állami Opera rendezésében részt vettünk a U.S. Steel hagyományos adventi jótékonysági hangversenyén, ahol együtt énekeltünk egy operaénekessel – Marián Lukáč, a könnyűzene népszerű képviselőivel – Veronika Rabada, Tereza Mašková, és természetesen az opera szimfonikus zenekarával.
Ez az élmény felejthetetlen marad mindnyájunk számára! A színházi próbák hangulata, a rendezés, a koreográfia, a rendkívül közvetlen sztárok, mind-mind a szívünkben maradnak! Erről a hangversenyről tévéfelvétel készült, melyet december 23-án az STV1 csatornán meg is néztünk, családjainkkal együtt.
Újévi hangverseny
A hosszú téli szünet utolsó napját mi már munkával töltöttük, de ez a munka édes teher volt. Kórusunk egykori tagja, Nagy Andi és az ő lelkes édesapja, Nagy Gyuri bácsi meghívtak bennünket Várhosszúrétre, ahol a katolikus templomban mutattuk be műsorunkat.
Az utolsó helyig megtöltött templom, a plébános úr kedves szavai, a hangverseny utáni forró tea és az a rengeteg szendvics a Buzgóban ezt a rendkívül hideg napot is megmelegítették az énekkar tagjai számára.
Mládež spieva 2020
A 2020-as évre rengeteg tervünk volt. Bejelentkeztünk egy nemzetközi kórusfesztiválra, Horvátországba, terveztünk egy erdélyi kirándulást, és a szívünk mélyén dédelgettük egy görögországi kórusverseny lehetőségét.
Mindehhez nagyszerű ugródeszkát jelentett a február végi Mládež spieva 2020 verseny regionális fordulója Nagymihályban. Ide eleve úgy mentünk, hogy nem kérünk minősítést, mert csak énekelni szeretnénk egyet. Azzal indokoltuk a döntésünket, hogy ha esetleg továbbjutnánk, az országos döntő időpontja egybeesik a horvátországi fesztivállal.
Nagyon meglepődtünk, amikor a díjkiosztón kezünkbe adták az ARANYSÁVOS minősítést. Talán mondani sem kell, hogy ez felettébb jólesett mindnyájunknak, és bár teljesen értetlenül álltunk a zsűri döntése előtt, büszkék voltunk a teljesítményünkre.