A Szép Magyar Beszéd járási fordulójában mi is nagyon szépen szerepeltünk, hiszen három diákunknak – Tolvaj Emesének, Dohányos Grétának és Rosenfelder Liliannának – is sikerült továbbjutnia a kerületi fordulóba. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Ádám Anikónak, és sok sikert a következőkben!
Ezüstsávos besorolással és a kiemelkedően színvonalas tehetséggondozásért járó különdíjjal tért haza a KGSzT Balassagyarmatról, a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokról. Magyarország egyik legnagyobb és legöregebb fesztiválja igencsak megválogatja a versenyzőket, hiszen 24 jelentkező csapatból csak kilenc mutatkozhatott be a színpadon. …
Mit esznek a sportolók? Melyek voltak a legnagyobb doppingbotrányok? És vajon mit sportoltak az eredeti olimpikonok? A XI. MáraiFeszten, amelyet az olimpiai játékoknak szenteltünk, minderre és sok másra is fény derült. Köszönjük minden iskolabarátnak, érdeklődőnek, volt és jövendőbeli máraisnak, aki ellátogatott hozzánk! …
A legkisebb Máraisok bebizonyították, hogy ha fociról van szó, bizony nem kispályások. A FC Košice kupáján a 3.-4. osztályosok csapata a 6. helyen, az 1-2. osztályosok csapata pedig a 4. helyen végzett. Gratulálunk!
Ha a szlovák nyelvről van szó, a máraisok ugyanolyan szépen megállják a helyüket, mint a szlovák iskolások. Az „Ypsilon – Slovina je hra” – elsősorban szlovák diákoknak szóló – versenyen 9 tanulónk lett sikeres, vagyis minimum 80%-ot ért el. Gratulálunk nekik és …
Eufórikus játékkal lettünk 3. a középiskolások ifjúsági darts csapatversenyén. A négy lányt – Chovan Lillát, Hornyák Emesét, Sebők Esztert, Rácz Anitát (III.G) – a maratoni hosszúságú mérkőzéssorozatban csak a homonnai csapat választotta el a döntőbe jutástól. A 3 éve veretlen, válogatott …
Idén is segítettünk, hogy szebb karácsonya legyen a kelet-szlovákiai gyermekotthonok lakóinak. A Karácsonyi cipősdoboz akció keretein belül több mint 140, ajándékkal teli dobozt indítottunk útnak. Köszönjük szépen mindenkinek, aki bekapcsolódott!
Tudtátok, hogy az összes iskola közül csak a Márai büszkélkedhet azzal, hogy 25 éve minden alkalommal győzni tudott a kassai szavalóversenyen, ahol nemcsak szlovák és magyar, hanem orosz, ukrán, arab és kínai nyelven is szavalnak? Idén is szépen képviseltük iskolánkat: 2. …
Gratulálunk Brezo Ferencnek (IV.G), akit Kassa Régió elnöke díjával tüntettek ki. Kassa Régió olyan diákjai vehették át a díjat, akik a sportban, kultúrában, tudományban vagy a közösségi életben nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Ferit nemcsak kitűnő tanulmányi eredményeiért, hanem az ifjúságért végzett munkájáért …
A KGSzT idén is nagyon szép sikereket ért el a szepsi 24. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon. A fesztivál fődíja: KGSzT (Kassa) A legjobb rendezés díja: Bodon AndreaA legjobb férfi alakítás díja: Képes LórántA Lakoma szerkesztőségének díja: Poláčik Emma Gratulálunk!
