Faber Emese (VIII.) 3. díjat nyert, Gebe Viktória (VIII.) pedig sikeres lett a IV. Felvidéki Fizikaversenyen. A döntőbe 52 diák jutott be Pozsonytól Kassáig. Amíg a zsűri javította a feladatokat, a lányok és Mičinská Anna tanárnő megnézték a szimői Jedlik Ház …
13 márais indult a messzi Dunaszerdahelyre, hogy a Katedra Matematikaversenyen összemérje tudását az ország legjobb matematikusaival. Ezekkel a díjakkal tértek haza: I. díj: Vistan Máté (VII.)II. díj: Lechner Róbert (VI.)II. díj: Faber Emese (VIII.)II. díj: Demeter Dorián (VI.)II. díj: Szabó Miriam …
Nagyon büszkék vagyunk Ádám Juliannára, Bánó Zitára és Reitzner Dorkára, akik az „Ava Athénban – Ava v Aténach” alkalmazásukkal újból dobogóra álltak Pozsonyban. Ennél is nagyobb siker, hogy évről évre több Márais lány vesz részt a programozói versenyben, és hoz …
Sándor Zoltán (IX.) 3. díjat nyert 100 méteres vegyesúszásban a KSK regionális döntőjében. Zoltánon kívül iskolánkat Kisiday Viktor (II.BG), Ďurišek Ferenc (I.BG) és Kojecký Roman Filip (VIII.) képviselte. Gratulálunk a fiúknak és Bundschuh Gabriella tanárnőnek!
Május 19-20-án a nagyszabású MáraiFeszt XXL-el ünnepeltük az iskola 75. évfordulóját. Versenyekkel (Vízverseny, Story Zone angol nyelvű kreatív verseny, Márai Tükrei szavalóverseny, Művészsarok – képzőművészeti verseny, A vasfüggöny két oldalán – történelmi vetélkedő), a Márai Sándor Rajzpályázat kiállításmegnyitójával, a Lírai …
Žatko Viktória 1. díjat nyert a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola által szervezett országos zeneelméleti versenyen. Viki az első diákunk, aki ilyen versenyen ennyire kimagasló eredményt tudott elérni. Gratulálunk Vikinek és felkészítő tanárának, Ferencei Andreának!
A Poznaj slovenskú reč kerületi fordulójából ezek a máraisok jutottak tovább az országos fordulóba: 1. kategória: Bolha Veronika 1. helyezett (felkészítő tanár: Pollag Szilvia) 2. kategória: Rosenfelder Lilianna 2. helyezett (felkészítő tanár: Sedlár Petra)Szeghy Tímea 3. helyezett (felkészítő tanár: Sedlár …
Taroltak a máraisok a Tompa Mihály Országos Versenyen: I. kategória, vers: Reitzner Sára aranysáv 2. díj (felkészítő tanár: Gyarmathy Andrea)próza: Kučerák Dávid ezüstsáv, a zsűri különdíja (felkészítő tanár: Tóth Mónika) II. kategória, próza: Demeter Dorián aranysáv 1. díj (felkészítő tanár: …
A 7. helyet szereztük meg az alapiskolák Midicool Volleyball versenyén, ahol négytagú csapatok mérték össze erejüket a hálónál. A Márai csapatát Sándor Zoltán (IX.), Čižmár Dávid, Fucsko Dávid, Járai Sebastian, Kojecký Roman, Kovács Tibor és Zólyomi Dániel (VIII.) erősítették Bundschuh Gabriella …
Az ütős 4. helyen jutott tovább a KSK tollaslabdaversenyén a Márai csapata (Boženík Lilla (I.BG), Dohányos Evelyn és Varga Viktória Denisa (IV.G)). A lányoknak és Bundschuh Gabriella tanárnőnek gratulálunk, és sok sikert kívánunk a további meccsekhez!
