Idén is mi adtunk otthont a Szép Magyar Beszéd kassai kerületi fordulójának, amelyen 22 diák mérkőzött meg. Közülük a legügyesebbekkel ismét a Máraiban találkozunk újra – ezúttal az országos fordulóban. A máraisok közül többen is a dobogó fokaira állhattak: I. kategória1. helyezett: …
Huszonkét márais kapcsolódott be a szlovák iskolásoknak szóló nyelvi versenybe, amelyen magyar iskolásként nagyon szépen helytálltak. A legjobb eredményt Szeghy Benedek (IV.A, felkészítő tanár: Pollag Szilvia) érte el. Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanárnak!
Első díjat szereztünk a XLIX. Felvidéki Magyar Matematikaverseny – Oláh György Emlékversenyen Érsekújvárban. I. kategóriaDohányos Gréta (I.BG) – 1. helyDemeter Dominika – dicséret IV. kategóriaTarr Máté – 2. helyVistan Bence – 3. helyPoláčik Emma – dicséretCseh Fanni – dicséret Útközben a versenyre menet …
Több év után sikerült felélesztenünk a Karácsonyi Röplabda hagyományát, amelyen 7 csapat küzdött a hálónál. Gratulálunk a IV.G osztály „Daniék” nevű csapatának az első díjhoz, továbbá az ugyancsak IV.G osztály „Petiék” csapatának, valamint a II.BG osztály „Törpök” csapatának a 2., illetve …
Reitzner Dorka (VII.), Vastag Vivien (VII.), Havasi Gréta (VIII.) és Imrich Hanna (VIII.) szavalásban, illetve kreatív feladatok megoldásában versenyzett Buzitán, ahonnan a nagyon szép 3. díjat hozták haza. Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanárnőjüknek, Ádám Anikónak!
A maraton után a KSK mezei futóverseny kerületi fordulóján is jól rajtoltunk: Takács Anna (I.AG) – 15. helyIlko Anna (II.AG) – 37. helyÁdám Flórián (II.BG) – 47. helyKovács Richárd (II.BG) – 74. hely A lányok 2100 méteren, míg a fiúk 4200 méteren …
Aranysávval indultunk az iskolaév első szavalóversenyén: Reitzner Dorka a hetedikes-nyolcadikosok legjobbjai között végzett a „Magyarnak lenni” megmérettetésen Sátoraljaújhelyen. Gratulálunk Dorkának és felkészítő tanárának, Ádám Anikónak!
Vegyeskarunk aranyérmet, a Csengettyű és a Leánykar ezüstérmet nyert a görögországi 5th Kalamata International Choir Competition and Festival-on. A Csengettyű szoros versenyben, alig egy ponttal maradt le a győztestől. Gratulálunk és köszönjük, hogy újra ilyen szépen képviseltetek minket a nemzetközi színpadon! A …
Három csapatunk futott stafétát a 100. Kassai Békemaratonon: Tarr Máté (IV.G), Fábián Aurél (IV.G), Varga Viktória (IV.G), Bocko Mátyás (II.G), Takács Anna (I.G) és Ádám Flórián (II.G), akiket Miko István tanár úr egészített ki, tizenkettő, illetve kilenc kilométer távot teljesítettek sikeresen. Sőt, …
