Itt tanultak

Balogh Bettina

Tanulmányok:

2008 – 2012 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2012 – 2015 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, andragógia alapszak, Budapest

2015-től Műszaki Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Kassa

Önálló kiállítások:

2009 Gyöngyeim c. kiállítás, Tornalja

2012 Szemen szedett kásagyöngyök c. kiállítás, Rovás Akadémia, Kassa


Bocsárszky Zsolt

Tanulmányok:

2010 – 2011 Iparművészeti Szakközépiskola, (ŠUVKE), Grafikai és térbeli tervezés, Kassa

2011 – 2014 Kassai Thália Színház, plakát és fénykép készítés

2014 tavaszán a sikertelen budapesti felvételik után elkezdett falakat festeni airbrush technikával szerte a világon, Spanyolországtól Kínáig, főként a Skandináv országokban járt, szórakozóközpontok dekorálása céljából. Ezt a technikát ma már saját alkotásaiban is alkalmazza vegyítve klasszikus technikákkal. Gyakran kísérletezik fényforrások behelyezésével is a képekbe, viszont kész művet még nem láthatunk így. Kassán alkot a műtermében mikor nem utazik.

Csoportos kiállítások:

2011 Squat (elhagyott lakóház üres lakásaiban csoportos kiállítása Kassán, Dudás Bálint, Pribék Gábor, Tkačik Dávid, Máté Dániel, Éliás Ádám)

2011 OKC Rozsnyó (csop. kiállítás, Éliás Ádám, Komjáti Zsolt)

Ezen kívül sok street art fesztiválokon részt vesz és fest falakra, célja, hogy egyre nagyobb mural festményeket hagyjon maga után.


Csernok Barnabás

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2010 – 2014 Eszterházy Károly Egyetem, Tervezőgrafika, Eger

Csoportos kiállítások:

2013 On the way, Eger

2013 Kálvária II, Csécs

2013 Tornai Művésztelep kiállítása, Torna

2013 – 2016 BIMM – Szepsi, Borsi, Királyhelmec, Fülek, Rozsnyó


Dudás Bálint

Tanulmányok:

2007 – 2011 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2011 – 2013 Jaschik Álmos Művészeti Iskola, képgrafika szak, Budapest

2013 – 2017 Magyar Képzőművészeti Egyetem, grafikusművész szak, Budapest

Csoportos kiállítások:

2011 SQUAT, Kassa

2012 Kálvária I., Torna

2012 – 2016 Tornai művésztelep, Torna

2014 Kálvária III., Kiskövesd

2015 Pince kiállítótér és workshop, Budapest

2015 Brodyhouse, Budapest

Önálló kiállítások:

2013 Intact Academy, Budapest

2014 Kaptár Közösségi Tér, Budapest


Éliás Ádám

Tanulmányok:

2004 – 2008 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Kassa

2008 – 2012 Eperjesi Egyetem, Humán- és természettudomáyok kara, képzőművészeti nevelés tanári szak, Eperjes

2014-től Magyar Képzőművészeti Egyetem, szobrászművészeti szak, Budapest

Csoportos kiállítások:

2011 No Title – OKC, Rozsnyó

2011 SQUAT – Kassa

2012 Tornai Művésztelep kiállítása, InfoCentrum, Torna

2012 Kálvária- Keglevich-kastély, Torna

2013 Keresztmetszet (Tornai Művésztelep kiállítása) Vállalkozók Háza, Szepsi

2013 II. Bódva-völgyi Művésztelep kiállítása – InfoCentrum, Torna, Tabačka Kulturfabrik, Kassa

2013 Kálvária II – Szirmay-kastély, Csécs

2014 Kálvária III, Nagykövesd

2016 Zanahe Nyáti 2 – Parthenón-fríz terem, Epres kert, Budapest

2017 Hevesi Művésztelep jubileumi kiállítása, Heves


Gornyitzki Adrienn

Tanulmányok:

2007 – 2011 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Kassa

2011 – 2015 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Ruhatervezés és Szövőtervezés, Budapest

Munkák:

2014 Gyakorlat- Tervező asszisztens, varróasszisztens- Odette Fedorova szalon- Kassa

2015 Gyakorlat – Tervező asszisztens, divatillusztrátor – Susana Alvarez- Sevilla, Spanyolország

2016-tól Ruhatervező- streetwear- Sportissimo – Prága, Csehország

Csoportos kiállítások:

2015 SAKK- Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által rendezett kiállítás

2015 Diploma bemutató – Trafó – Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által rendezett ruhabemutató.

2016 Plató- Tabačka Kulturfabric, Kassa

Önálló kiállítások:

2016 Világ Kávéi, Kassa


Hajdók Gábor

Tanulmányok:

2009 – 2013 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Kassa

2013 – 2014 Iparművészeti Szakközépiskola, (ŠUVKE), Kassa, Grafikai és térbeli tervezés

2014-től Kassai Műszaki Egyetem, Művészeti Kar, Szabad művészeti szak

Csoportos kiállítások:

2011 Dunaszerdahely

2011 Hajdúszoboszló

2013 Tornalja

2012, 2013, 2014 LITFESZT, Kassa

2014 BIMM kiállítása- Szepsi, Borsi, Királyhelmec, Fülek, Rozsnyó

2016 Biela Noc – Kassa – Verejná knižnica Jána Bocatia


Jakab Réka

Tanulmányok:

2011- 2015 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

2015-tól Eszterházy Károly Egyetem, képgrafika szakirány, Eger

Csoportos kiállítások:

2016 Fresh Art 8

2017 május Miskolci Grafikai Triennálé

Önálló kiállítások:

2015 Szepsi Galéria

2017 Losonc – Nógrádi könyvtár

2017 tavasza: Vándorkiállítás Kelet-Szlovákiában (Nagykapos, Sátoraljaújhely, Királyhelmec, Kisvárda)


Janitor Kristóf

Tanulmányok:

2011 – 2015 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

2016-tól Jaschik Álmos Művészeti Iskola, festészet, Budapest

Csoportos kiállítások:

2015 BIMM kiállítása

2015 AMART művésztelep kiállítása, Torna

2015 Tornai művésztelep kiállítása, Torna

2015 LITFESZT, Kassa

2016 BIMM kiállítása

2016 LITFESZT, Kassa


Jákob Bálint

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

2010 – 2012 Iparművészeti Szakközépiskola, (ŠUVKE), Grafikai és térbeli tervezés, Kassa

2013 Villard, kassai dóm restaurálása, segéd restaurátor

2013 – 2016 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szak, alapfokozat

2016-tól Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szak, mesterfokozat

Munkái elérhetőek:

http://jakobalint.tumblr.com/

http://diploma.mome.hu/2016/ba/jakob-balint

Publikációk:

http://www.itsnicethat.com/articles/jakob-balint-140416

Jakob Balint

http://www.trendlist.org/studios/jakob-balint

http://designspiration.net/image/1111870208095/

http://theimmaculatearchive.tumblr.com/post/142843811419/jakob-balint

Kiállítások:

2014 Élhető város- MÜSZI Budapest

2015 mo_st_, moholy-nagy tipofotó kiállítás és workshop- Ponton Galéria

2016 MOME BA diploma kiállítás- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem


Jónás Attila

Tanulmányok:

2008 – 2009 Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Dunaszerdahely

2009 – 2012 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

2012 – 2015 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – formatervező szak – alapképzés

2015-től Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – járműtervező szak – mesterképzés

Szakmai sikerek és ösztöndíjak:

2013 A’Design Award – bronzfokozatú nemzetközi dizájndíj – Less fotel – Olaszország, Como

2013 Magyar Design Évkönyv – Less fotel

2014 Otthon Design szakkiállítás – Less fotel – Magyar Design 2014 képviselője, Magyarország Budapest

2014 Támasz ösztöndíj

2016 6 hónapos szakmai gyakorlat a Mercedes-Benz tervezőstúdiójában – Németország, Sindelfingen


Király Zsuzsa

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2010 – 2014 Képzőművészeti Egyetem, Besztercebánya grafika szak, alapkézés

2010 – 2016 Képzőművészeti Egyetem, Besztercebánya grafika szak, mesterképzés

Ösztöndíjak:

2015 Motivációs ösztöndíj

Csoportos kiállítások:

2012 I.Tornai művésztelep, Infocentrum, Torna

2013 Tabačka kulturfabrik, Kassa

2013 Keresztmetszet (Tornai Művésztelep kiállítása) – Vállalkozók Háza, Szepsi

2014 II. Tornai művésztelep, Infocentrum, Torna

2014 Terek között, Debrecen

2015 Grafikum, Thurzó ház, Besztercebánya

2016 freshART 8, Debreceni Művelődési Központ, Bástya Galéria, Kassa

Önálló kiállítások:

2013 Linómetszetek, Kassa


Macorlig Dávid

Tanulmányok:

2011 – 2015 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2015-től Eszterházy Károly Egyetem, képgrafika szakirány, Eger

Csoportos kiállítások:

2016 Vitkovics ház, 14+15, Eger

2017 Hatvani Kisgrafika


Maruscsák Dávid

Tanulmányok:

2012 – 2016 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2016-tól Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest

Kiállítások, fellépések:

2016 MOSAIK, DOX gallery, Prága, Csehország

2016 BYOB – Bring Your Own Beamer, NoD art gallery, Prága, Csehország

2016 interference festival, Gdansk, Lengyelország

2016 Biela noc, Kassa

2016 VJ Land, Castle of Loket, Loket, Csehország


Molnár Krisztina

Tanulmányok:

2012- 2016 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2016-tól Eszterházy Károly Egyetem, ábrázolás, festészet szak

Csoportos kiállítások:

2012 – 2016 AMART művésztelep, Torna

2013 – 2015 BIMM – Szepsi, Borsi, Királyhelmec, Fülek, Rozsnyó

2017 A lélek karcolatai, Kassa


Poľák Réka

Tanulmányok:

2007 – 2011 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2011 – 2014 Eötvös Loránd Tudományegyetem, gyógypedagógia kar, Budapest

2015 Budai rajziskola, Budapest

2015-től Corvin Rajziskola, Budapest

Munkahely:

2015 My Home Collection Kft, Budapest


Pribék Gábor

Tanulmányok:

2007 – 2011 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2011 – 2014 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Médiadesign, alapképzés, Budapest

2013 4 hónapig látogató diák, Visuam Moving Image Gerrit Rietveld Academie

2014 4 hónapig látogató diák, School of Creative Media – City University of Hong Kong

2014 – 2016 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Médiadesign, mesterképzés, Budapest

Egyéni és csoportos kiállítások:

2012 “B a l a n c e“ – videoperformansz Crosstalk Videoart festival, Budapest

2012 Kálvária sound – videomapping, Kálvária, Torna

2014 ‘Hol volt, hol nem volt…’ – 360 fokos vetítés, School of Creative Media 360 Galéria, Hong Kong

2014 Freeze Frame – Extreme Enviroments: Antarctica Exhibition – performansz, School of Creative Media Galéria, Hong Kong

2015 ‘Hol volt, hol nem volt…’ – videomapping, Fehér Éjszaka, Pozsonyi vár

2015 ‘TRANSTRUMENT’ – interaktív installáció, Fehér Éjszaka, Kassa

2015 1 fehér kocka… – 3D animáció, New Port – konceptuális művészeti fesztivál, DIG Galléria, Kassa

2016 Audiovizuális térkép demo – video, Etihad Galéria, Abu Dhabi

2016 Audiovizuális térkép demo – video, Képek és pixelek, fotóművészet – és azon túl, Műcsarnok, Budapest

2016 – 2019 Sopron 1676 – interaktív digitális installáció, Soproni Múzeum

2016 Audiovizuális térkép – virtuális valóság installáció, Reality Research Festival – csoportos kiállítás, KIBU és KUBIK

2016 Audiovizuális térkép – virtuális valóság installáció, Művészeti rezidencia és egyéni kiállítás, Chronus Art Centre, Shanghai


Sándor Béla

Tanulmányok:

2007 – 2011 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2012-2015 Nyíregyházi Főiskola – képi ábrázolás szak, Nyíregyháza

Csoportos kiállítások:

2012 -2016 Tornai művésztelep, Torna

Önálló kiállítások:

2016 „Kerettelenül”, Boldogkőváralja


Szitás Veronika

Tanulmányok:

2012 – 2016 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2016-tól Pécsi Tudományegyetem , festőművész szak

Csoportos kiállítások:

2012 – 2016 AMART, művésztelep, Torna

2013 – 2015 BIMM – Szepsi, Borsi, Királyhelmec, Fülek, Rozsnyó

2017 A lélek karcolatai, Kassa


Szunyog Júlia

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2010 – 2011 Jaschik Álmos Művészeti Iskola- képgrafika, Budapest

2011 – 2014 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Szobrászművészeti szak, alapképzés, Budapest

2014 – 2016 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Szobrászművészeti szak, mesterképzés, Budapest

2015 Erasmus ösztöndíj, Kolozsvár, A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, Universitatea de Artăşi Design din Cluj- Napoca – UAD

Csoportos kiállítások:

2011 (Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók Társasága), Királyhelmec, Ticce, Felsőzsolcai Közművelődési Intézet, BIMM (Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhely)

2012 (Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók, Ticce Társasága), Királyhelmec

2013 Heves, Hevesi művésztelep

2014 Borsi, Rákóczi-kastély, BIMM

2014 Csécsi kastély, II. Kálvária kiállítás-sorozat

2014 Debrecen, II. Kálvária kiállítás-sorozat

2015 IV. Művészet Esztergomért – Adventi Kiállítás és Vásár, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériája

2016 Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, XXIV. Felső szabolcsi képzőművészek, Tavaszi Tárlata

2017 Heves, Hevesi művésztelep jubileumi kiállítása

Önálló kiállítások:

2014 Fészek, Esztergom, Kaleidoszkóp ház

 


Tóth Bettina

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2010 – 2013 Selye János Egyetem – Tanárképző kar, biológia-magyar szakos tanár, alapfokozat, Komárom

2014 – 2016 Selye János Egyetem -Tanárképző kar, biológia- magyar szakos tanár, mesterképzés, Komárom

2013-tól Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, gyógypedagógus. tanulásban akadályozottak – pszichopedagógia szakirány, Budapest

Tudományos publikáció:

A 16. Országos Kossuth Lajos Szónokverseny és Retorikai Konferencia előadásai és beszédei

Szépirodalmi publikáció:

Opus irodalmi folyóirat- prózai szöveg

Szabad Újság- prózai szöveg


Varga Rebeka

Tanulmányok:

2006 – 2010 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

2011 Visual Merchandiser (VM), Retro Jeans, Pozsony


Vasas Tibor

Tanulmányok:

2010 – 2014 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

2014-től Eszterházy Károly Egyetem, képgrafika szakirány, Eger


Váradi Botond

Tanulmányok:

2009 – 2013 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Kassa

2013 – 2014 Iparművészeti Szakközépiskola, (ŠUVKE), Grafikai és térbeli tervezés, Kassa

2015-től Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, építészet szak, Budapest

Csoportos kiállítások:

2016 “42” Kortárs Építészeti Központ (KéK), Budapest 2016 Archistructure 2. 0, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest