Poznaj slovenskú reč

Büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk III. AG osztályos tanulója Hencz Viktória a Nemzetközi Diáknap alkalmából november 22-én Kassa Megye Önkormányzatának kitüntetésében részesült, a „Poznaj slovenskú reč“ verseny országos döntőjében kivívott 1. helyezéséért, valamint az iskolánk Ifjúsági Vegyeskarának és Leánykarának tagjaként elért sikereiért és kitűnő tanulmányi eredményeiért.

 

 

Eredményei elismerése jeléül a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium is kitüntetésben részesítette. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak járó Szent Gorazd Emléklapot november 24-én vehetett át ünnepélyes keretek között Pozsonyban.

 

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!